Már robog is tovább a bajnokság
vizy 2010.11.25. 22:06
Nehéz meccs előtt csapatunk, de kell-e annál nagyobb motiváció, mint hogy egy győzelemmel visszavehetjük az első helyet ? Ugye nem.
Már csütörtökön este elrajtol a kilencedik forduló a nyugati csoportban, ekkor a Vasas és a Fradi második csapatai csapnak össze a forduló nyitómeccsén, egy amolyan igazi alsóházi rangadón, hiszen az angyalföldiek a tizenegyedik helyen-, 'míg a látogató zöld-fehérek éppen eggyel mögöttük tanyáznak. Egy esetleges Fradi győzelemmel a zöldek mindenképpen megelőznék vendéglátójukat.
A pénteki nap ezúttal - kivételesen - számunkra is tartalmaz izgulnivalót, hiszen csapatunk; az Admiral-Haladás VSE holnap lép parkettre a Tolna-Mözs otthonában. A veretlenségi nimbusztól néhány napja megfosztott zöld-fehérek újabb nehéz összecsapásra készülnek, hiszen a Magyar Kupában éppen a Haladás VSE által búcsúztatott vendéglátóink azóta jócskán belehúzva a tabella harmadik helyéig küzdötték fel magukat és ha már ott vannak, minden bizonnyal szeretnék is megőrizni pozíciójukat. Legutóbb Dunaújvárosban játszottak 2:2-es döntetlent. A Hali dolgát nehezíti, hogy ezúttal sérülések miatt meglehetősen vékonyka kerettel indul útra a csapat, de mindenki bízik abban, hogy a hétfőn elszenvedett "csorbát" már holnap sikerült kiköszörülni és egyúttal a dobogó legfelső fokára visszakapaszkodni, hiszen a jelenleg ott trónoló Külker SC a héten szabadnapos. A gondok mellé érkezett egy jó hír is; a Vasas óvását a Labdarúgó Szövetség első fokon elutasította.
A mi meccsünkön kívül még egy összecsapást rendeznek a hét utolsó munkanapjának estéjén, ezen a Haladás skalpját megszerző Vác a Rákosmenti FC-vel csap össze a bajnoki pontokért. Kíváncsian várjuk, hogy a "hősök" ezúttal milyen eredménnyel rukkolnak elő. A forduló hétfői játéknapjára három mérkőzés marad; a tabella utolsó helyén szomorkodó érdiek a múlt héten szabadnapos - ennek ellenére is negyedik helyezett - ELTE-t fogadják; az elmúlt fordulóban egyaránt vereséget szenvedő MAFC és Keszthely egymás ellen próbál meg javítani; 'míg a múlt héten újra diadalmaskodó ETO II. az éppen az aktuális ellenfelünkkel döntetlenező 'újvárosi fiatalokat látja vendégül a forduló zárómeccsén.
Tolna-Mözs - Admiral-Haladás VSE |
(pénteken) |
Vasas Fortuna Futsal II. - FTC 6x6 Taxi II. |
(csütörtökön) |
Szuperinfo Vác FSE - Rákosmenti FC |
(pénteken) |
Érdi Asterix FC - ELTE SE |
|
MAFC BME - Keszthelyi Haladás SC |
|
Rába ETO II. - Dunaújvárosi Főiskola |
|
|