Megkezdte a 2013/2014-es szezont az U11-es korosztály!
HP 2013.10.28. 09:17
 A Jánossomorja SE szervezésével, Mosonszolnokon indult az idei évi U11-es Nyugat-Dunántúli Regionális Futsal Torna.
Az U11-es korosztályos csapata 3 pontot hozott haza. 1 győzelemmel és 2 vereséggel zárták ezt a napot!
A gyerekek a tavalyi játékhoz, és eredményekhez képest sokat fejlődtek, így bizakodóak lehetünk a jövőre nézve!
Gratulálunk a gyerekeknek!
Az alig pár éves csarnokban, igényes környezetben, kedves személyzet igyekezett a nézőket és a résztvevő csapatokat a lehető legjobban kiszolgálni!
Az első mérkőzést a Nebulóval játszotta az U11-es vasi csapat. Gyorsan sikerült gólt lőni, az egész nap remeklő Lökkös Gergő révén! Végig uralták a fiúk a meccset, és a végén, magabiztos 4-1 arányú diadalmat arattak!
A következő mérkőzés tűnt a legnehezebbnek, hiszen a jó erőkből álló, igazi futsalt játszó ETO volt az ellenfél! A nagy számú szülői drukker seregnek is hála, óriási elánnal vetették bele magunkat a mérkőzésbe a gyerekek. A csapat minden tagja maximálisan oda tette magát, ügyelve az edzői utasításokra. Végig kiélezett küzdelemben, talán a nap mérkőzését játszva, sokáig 1-1-es döntetlenre állt a találkozó. Sajnos az utolsó percben betalált az ETO, így övék lett a három pont! Végeredmény: 1:2
A házigazdával játszotta a torna utolsó mérkőzését a Swietelsky-Haladás korosztályos csapata. Sikerült helyzeteket kialakítani a srácoknak, sőt gólokat lőni, de az energiájuk már nem volt elég arra, hogy a védekezést megfelelően oldják meg. Így 6-2 arányú vereséget szenvedtek, a mai napon erősebbnek számító Jánossomorjától.
Halmos Máté edző nyilatkozott a nap végén:
"Nagy reményekkel léptünk be a csarnokba, és úgy gondolom, hogy maximálisan elégedett lehetek a gyerekekkel. Mindenki bele adott mindent, úgy vélem, hogy reális eredmények születtek, melyek hűen tükrözik a jelenlegi erőviszonyokat. Látszik, hogy sokat fejlődtünk, jó úton járunk, de van még hova tartanunk! Gratulálok a srácoknak, köszönjük a szülőknek, akik buzdítottak minket és a helyi személyzet segítségét, kedvességét!"
Gólszerzők:
-
Lökkös 2
-
Balogh 2
-
Garabecz 1
|