A negyedik forduló következik.
vizy 2010.10.24. 13:52

A forduló rangadóján az ELTE SE-t fogadja az Admiral-Haladás VSE.
Igaz ugyan, hogy vesztett pontot tekintetében jobban áll-, ám jelenleg mégis második helyen tanyázik az Admiral-Haladás futsal csapata az nb2 nyugati csoportjában. A hétfői, negyedik fordulóban azonban lehetőség nyílik az előzésre, hiszen az ellenfél éppen az az ELTE SE, amelyik egyetlen ponttal - és eggyel több játszott mérkőzéssel - "bitorolja" az Admiral-Haladás elöl az első helyet. Vendégeink szintén veretlenek, eddigi három mérkőzésükön két győzelmet arattak illetve egyszer döntetlenre végeztek. Ez utóbbit a pénteki győzelmével az élre ugró Külker SC ellen, még az első fordulóban. A látogatók edzője; Tóth Károly azonban óvatosságra intette a már-már mámoros állapotba kerülő játékosait, mondván : " ... Az öltözőben felhívtam a fiúk figyelmét arra, hogy jó úton járunk, ám nem szabad, hogy a veretlenség hiú ábrándokba ringasson bennünket." Hát ringatás ide vagy oda, a Haladás győzni szeretne a hétfő esti rangadón. Hiszen az álmok megvalósulásához győzelmeken keresztül vezet az út. Természetesen nem várható el, hogy az Admiral mind a huszonnégy mérkőzését győzelemmel abszolválja, ám az sem árt, ha a csapat már a bajnokság elején tudatosítja ellenfeleiben : bárki harcba szállhat. Az ezüstéremért ...
Szóval, aki egy jó kis hétfő esti kikapcsolódásra vágyik, annak irány a Rohonci úti Munkacsarnok; a belépés természetesen ezúttal is ingyenes, ráadásul a szervezők ezúttal is egy pohár sörrel kedveskednek a kilátogató - reményeink szerint szép számú - közönségnek, sőt a találkozót megtekinti Aczél Zoltán és Jagodics Zoltán is. A szünetben kangootáncosok bemutatóját is megtekintheti a nagyérdemű. Nem szabad otthon maradni !
A negyedik forduló mérkőzései
Admiral-Haladás VSE - ELTE SE |
hétfő; 19:30 |
Rába ETO II. - Tolna-Mözs |
2 : 3 (pénteken) |
Külker SC - Érdi Asterix FC |
5 : 3 (pénteken) |
Keszthelyi Haladás - Vasas Fortuna Futsal II. |
hétfő; 20:00 |
MAFC BME - Szuperinfo Vác FSE |
hétfő; 20:30 |
|