Admiral-Haladás VSE - ELTE SE
mcd 2010.10.25. 21:55
Folytatta jó és eredményes sorozatát a szombathelyi alakulat.
Hétfő este. A program egyre több embernek egyértelmű, de legalábbis a focit szerető szombathelyiek körében. 19:30 órakor kezdődő futsal bajnoki, vagy kupa mérkőzés helyszínére kilátogatni a Haladás Munkacsarnokába. Ma is így történt ez, mintegy 6-700 néző tekinthette meg a találkozót. Az már a parkolóban kiderült, hogy sokan lesznek, lévén a későn érkezők keresgelhették az üres helyeket autójukkal.
A mérkőzés előtt köszöntötték a Szombathelyi Haladás új edzői stábját, egyben gratuláltak is nekik az első győzelemhez. Természetesen Aczél Zoltán és segítői próbálták szerényre venni a dolgot, és egyből a futsalra áttérni.
Az első félidőben sokkal többet próbálkozott a Haladás, merészebbek. A vendégek tördelték a játékot, kontrákra alapoztak. Sipos többször remekül védett, ezzel is hozájárulva a vendégek lenulázásában. A félidőben 2-0-ra vezet a szombathelyi csapat.
A második játékrészt a vendégek kezdik és próbálnak egy gyors támadással szépíteni. Nem sikerült. Ez hosszabb ideig meghatározta a játékukat, próbálkoztak, elvesztették a labdát és a gyors szombathelyi támadás kapura lövéssel zárult. A kilencedik percben már 5 góllal vezet a hazai csapat, a 15. percben már 8-0. A végeredményt a hazaiak egyik legjobbja, Varga Attila álította be: 9-0.
A csapat egységként nagyon jól működött. De három játékost ki lehet emelni: a remekül védő Sipos Gabit -sok múlott az első félidei bravúrjain, a jól osztogató és gólokat szerző Németh Petit, illetve a küzdő és szép gólokat vágó Varga Attilát.

Képes beszámoló>>
|
"A második játékrészt a vendégek kezdik és próbálnak egy gyors támadással szépíteni. Nem sikerült. Ez hosszabb ideig meghatározta a játékukat, próbálkoztak, elvesztették a labdát és a gyors szombathelyi támadás kapura lövéssel zárult. A kilencedik percben már 5 góllal vezet a hazai csapat, a 15. percben már 8-0."
Great reporting. I've never seen and/or even watched an actual football game because I am busy with my research paper writing service stint after class. But with the way you reported it in detail makes me not missing any of the football game you covered. Thanks.