A Fradi-nál vizitál az Admiral-Haladás.
vizy 2010.10.31. 11:38

Fradi - Hali. Az embernek megdobban a szíve. Sokan erre az összecsapásra várnak egész évben. Már nem kell sokat aludni. November 14-én összecsap a két csapat. Nagypályán, az nb1-es bajnokságban.
Előbb azonban egy szintén hasonló fontosságú mérkőzésen a perketten is összecsap a két csapat. Az FTC nagy hagyományokkal rendelkezik a honi futsal-történelemben; első csapatuk az nb1-ben, 'míg második számú gárádjuk a magyar bajnokság második vonalában vitézkedik. Ez a szó az idei bajnokságra ugyan kevésbé igaz, hiszen csupán az előző fordulóban, a harmadik mérkőzésükön szerezték meg első győzelmüket; azt is a "ránézésre" nem túl acélosnak tűnő Keszthelyi Haladás gárdája ellen. hazai pályán. A hat rúgott gólon hat játékos osztozott; ráadásul edzőjük; Machalek Tamás meglehetősen elégedetlen volt a látottakkal, hiszen a mérkőzés utáni nyilatkozatában kiemelte : csupán a győzelemnek tud örülni, mert csapata meglehetősen dekoncentráltan játszott. Hát lelkük rajta.
Az Admiral-Haladás gárdája eközben semmivel sem törődve robog tovább az önmaga által kijelölt úton. 100%-os teljesítménnyel, meggyőző játékkal vezetik a nyugati csoport mezőnyét. A csapat egészséges önbizalommal várja a hétfői összecsapást a Fradi fiataljai ellen. A csarnokban ráadásul "kettős rangadó" is lesz, hiszen idén elősször játszik otthon "mindkét" Fradi, így bizonyára sok néző lesz kiváncsi az újonc "csodacsapatra". Én így látatlanban is azt gondolom; ha a Hali a megszokott lendületes, gyors játékot tudja játszani, akkor nem maradhat el az újabb győzelem, ami már "csak" azért sem lenne rossz, mert így a listavezető pozíció mellett tovább őrizhetnénk a - vesztett pontok tekintetében fennálló - virtuális három pontos előnyünket. Pálmay Tamás vezetőedző sajnos tüdőgyulladással bajlódik - ezúton is jobbulást kívánunk neki ! -, így a csapatot Somfalvi Csaba dirigálja majd.
A forduló többi mérkőzésén elméleti síkon kevés meglepetés születhet, de mint az eddigi négy hét is bizonyította; bármi megtörténhet. Ez most nem is ártana, hiszen elvi síkon a tabellán mögöttünk álló csapatok nagy győzelmi eséllyel vágnak neki ennek a fordulónak, igaz a MAFC pénteken már el is vérzett, csak hogy a "hagyományokhoz" hűek legyünk ...
FTC 6x6 Taxi II. - Admiral-Haladás |
hétfő; 18:20 |
Vasas Fortuna II. - Dunaújvárosi Főiskola |
4 : 2 (pénteken) |
Tolna Mözs - MAFC BME |
4 : 2 (pénteken) |
Szuperinfo Vác FSE - Külker SC |
1 : 6 (pénteken) |
Érdi Asterix FC - Keszthelyi Haladás |
hétfő; 17:00 |
ELTE SE - Rákosmenti FC |
hétfő; 19:30 |
|
Győzni fognak a fiúk!!! Érzem nagy meglepetésre készülnek!