Tovább roboghat az Admiral-Haladás VSE.
vizy 2010.11.13. 22:04
A lényeg már pénteken "lezajlott", de a legfontosabb mérkőzés hétfőn lesz ... A hetedik forduló elé.
Újabb utazásra és újabb "éjszakai" mérkőzésre készül az Admiral-Haladás VSE futsal csapata. A srácok ezúttal Érd felé veszik az irányt a hétfői napon, hogy aztán már kedden a hajnali órákban érjenek majd haza, egy remélhetően diadalmasan megvívott összecsapásról. Vendéglátónk az az Érdi Asterix FC lesz, amelyik a forduló kezdetét megelőzően a tabella utolsó előtti helyén tanyázott, mindössze három pontot gyűjtve. Egyetlen győzelmüket még a negyedik fordulóban aratták, az utóbbi két mérkőzésükön azonban vereséget szenvedtek a Keszthelyi Haladás, majd a Dunaújvárosi Főiskola csapatától. Ennek ellenére természetesen nem szabad félvállról venni az összecsapást, hiszen a futsalban minden lehetséges, sőt az nb2 nyugati csoportjában a tapasztalatok szerint mindennek a fordítottja is. Szerencsére az Admiral-Haladás VSE csapata nem arról híres, hogy bárkit is félvállról vegyen. Az előző fordulóban igazi ízelítőt kaphattunk abból, ami reményeink szerint jövőre vár csapatunkra, hiszen a Vasas egy erős csapattal látogatott Szombathelyre; keretüket több első osztályú játékossal "toldották meg", de a három pont ennek ellenére egy jó meccsen Szombathelyen maradt. Reményeink szerint az eddig megszerzett tizenöt egység újabb hárommal gyarapodik majd.
Erre szükség is lesz, hiszen most már egyértelműen kijelenthető : komoly riválisa akadt csapatunknak, ugyanis az eléggé sűrű pénteki napon a Külker SC - a Rába ETO II. vendégeként - ismét diadalmaskodott, így - reményeink szerint csupán hétfő estig - ők vezetik a tabellát. A többiek lassan-lassan leszakadni látszanak. A dobogón állók közül az ELTE SE e fordulóbeli fellépése szintén hétfőn lesz, ők ezúttal a Fradi második csapatának vendégei lesznek.
Nézzük, mi történt még eddig : A Vasas ezúttal "meggyengülve"; hazai pályán kapott ki az eddig szintén egy győzelemmel rendelkező Rákosmenti FC-től. A Tolna-Mözs csapata nagy csatában, egy góllal verte a Keszthelyi Haladás gárdáját, 'míg a Szuperinfo-Vác csapata szintén nagy küzdelemben és ugyancsak egy góllal, de jobbnak bizonyult a Dunaújvárosi Főiskola fiataljainál.
Érdi Asterix FC - Admiral-Haladás VSE |
|
Vasas Fortuna Futsal II. - Rákosmenti FC |
4 : 5 (pénteken) |
Tölna-Mözs - Keszthelyi Haladás SC |
5 : 4 (pénteken) |
Rába ETO II. - Külker SC |
2 : 6 (pénteken) |
Szuperinfo Vác FSE - Dunaújvárosi Főiskola |
3 : 2 (pénteken) |
FTC 6x6 Taxi II. - ELTE SE |
|
|