Swietelsky-Haladás VSE Futsal

Swietelsky-Haladás VSE
Hírek, események
Futsal szabályok
Bajnoki sorsolás
Házi góllövőlista
Örökmérleg

 

Futsal HALI Info
Csapatunk játékosai
Szakmai stáb
Csarnok elérhetőség
Futsal történelem

 

Futsal Utánpótlás
Toborzó
U 11
U 13
U 15
U 17
U 20

 

Szurkolók
Így láttuk mi
Galéria
Videók
Linkajánló
Impresszum

Látogatottság

Indulás: 2010-10-13
 

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
A honlap támogatói
Hírek,események
Hírek,események : U13-as csapatunk is hazai tornával kezdett az újévben

U13-as csapatunk is hazai tornával kezdett az újévben

HP  2014.01.08. 15:45

A legkisebbekhez hasonlóan az U13-as korosztályos csapatunk is hazai tornán játszhatott az újévben először. (január. 5)

Sajnos a jó eredmény most elmaradt. 3 mérkőzést játszott a csapat, amiből nem sikerült egyet sem megnyerni.


Az első mérkőzésen nem telt egy perc sem és máris hátrányban volt a csapat. Szerencsére a második félidő legelején sikerült egyenlíteni, de utána már nem tudott csapatunk betalálni, így 3-1-es vereség lett a vége.
 
A második meccsen 1-0-ás vezetés után nem telt el 2 perc és már az ellenfélnél volt az előny.A végére el is fáradt a csapat, továábi gólokat kapva újabb vereség lett a vége.
 
Az utolsómérkőzésen is az ellenfél fordulhatott vezetéssel, ráadásul 3 gólossal. A 2.félidő elején felcsillant a remény, mert egy perc alatt sikerült minimálisra faragni a hátrányt, de sajnos totálisan elfáradt a csapat. 5-2-es vereséggel zártuk a tornát, csakúgy, mint a második találkozón!
 
Szimcsák Tamás nyilatkozata:
"Nagyon elégedetlen vagyok a csapat teljesítményével, mintha telejesen elfelejtettünk volna mindent 2 hét alatt. Mind fizikálisan, mind mentálisan sokkal többet vártam, de dolgozunk tovább, sokkal keményebben, mint eddig és akkor ilyen még egyszer nem fog előfordulni, hogy ilyen játékkal és pont nélkül zárunk egy tornát!"
 
Gólszerzők:
  • Boncz Bence 3
  • Szabó Balázs 1
  • Süle László 1
 

Még nincs hozzászólás.
 

      Főszponzorunk:

2016/2017-es szezon:
Következő mérkőzés

Swietelsky-Haladás VSE -
FTC Futsal

Szombathely, Aréna Savaria

2016.09.192.

Csatlakozz Te is !

 

 

Eredmények
Ő s z
T a v a s z
R á j á t s z á s

 

Tabella
A l a p s z a k a s z
R á j á t s z á s

 

Egyéb
C s a p a t o k
 
Bemutatkozás
A Szurkolói Kör céljai
Belépési nyilatkozat
Alapszabály
SZMSZ
SZÁMLASZÁM

Sopron Bank
17600042-00413093-
00200004

A csapat támogatói

Képtalálat a következőre: „futball faktor logo”
Képtalálat a következőre: „hidegszauna szombathely”
Képtalálat a következőre: „pipelife”

 

Haladás VSE futsal hivatalos oldal
Haladás VSE futsal hivatalos oldal Haladás VSE futsal hivatalos oldal a Facebookon

 


Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.