Győzelem Debrecenben
Futsalhaladas.hu 2014.01.13. 21:56
Deac Futsal Club - Swietelsky-Haladás VSE 5-6
Debrecen, Debreceni Sportcentrum, Oláh G. u. Sportcsarnok
Ha csak az utolsó pillanatban is nyertek, de pontokkal jön haza Debrecenből a szombathelyi alakulat. Bánfalvi eddig minden meccsen betalált, ráadásul most háromszor is. Az egyetlen szépséghiba, a debreceni Berecz öt találata.
DEAC: Szalánczi, Kiss, Berecz, Nagy, Varga, Végső, Fábri, Mizsák, Batári, Tar Edző: Darányi Antal
Swietelsky-Haladás VSE: Németh K., Halmos M., Bánfalvi B., Borsi G., Vidák B., Kajáry D., Horváth P., Hajmási M., Schimmer Z., Németh P., Dorogi Sz., Czeglédi B. Edző: Pálmay Tamás
Gól: Berecz(5) ill. Bánfalvi (3), Vidák (2), Németh P.
Sárgalap: Nagy I. ill. Halmos, Bánfalvi
A Haladásnak úgy kellett elutazni Debrecenbe, hogy nélkülözniük kellett két kulcsemberét, Szimcsák Tamást és Gyurcsányi Zsoltot.
-
(Szimcsák Tamás a veszprémi mérkőzés lefújását követően kapott piros lapot és 3 mérkőzésről eltiltották. Gyurcsányi Zsolt 5 sárga lap miatt kényszerült kihagyni a találkozót.)
Hosszú utazás után léphetett pályára a debreceni sportcsarnokban a szombathelyi gárda. Reggel 8:30-as indulás után 19:30-kor került sor a mérkőzésre. Ez a kimerítő út mégsem látszott meg a csapatunkon, és pontokkal tért haza Debrecenből!
Fontos találkozónak ígérkezett szombathelyi részről a mérkőzés, mert a Rákosmenti visszalépésével megmaradt a sansz a felső házba kerülésre, hogy ezt a lehetőséget megőrizzék 3 pontra volt szükség. Ennek tudatában léptek pályára a zöld-fehérek és ezt mutatta az is, ahogy a mérkőzést megkezdték. Már a 2. percben 0:2-t mutatott az eredményjelző. Bánfalvi Balázs két szépségdíjas találattal kezdte meg a meccset. Mind a két gól pontrúgást követően született egy távoli, nagyon jól eltalált, helyezett lövésből. Sajnos Berecz Zsolt hamar szépített. és még a 2. percben 1:2-re módosította az állást. A védekezésbe csúszott hiba, és a lecsorgó labda pont Berecz Zsolt elé került, akinek 2 méterről nem volt túl nehéz dolga, és Németh lábai között a kapuba passzolt.
A HVSE agresszíven és a letámadást erőltetve játszott. Így nem adtak teret az ellenfelüknek, és ezáltal több helyzetet sikerült kidolgozni. Bánfalvi pedig nagyon jó napot fogott ki és termelte a gólokat. A 14. percben mesterhármast ért el és így ismét kettőre növelte az előnyt.
1 perccel később Vidák is feliratkozott a góllövőlistára Bánfalvi Balázs mellé. Egy nagyon pontos lövéssel sikerült bevenni a debreceniek hálóőrének kapuját. Az állás már 1:4 volt.
A következő perc Berecz Zsolté volt. 1 percen belül 2 találatot is elért. Összességében ezzel már 3-nál járt. Így életben tartotta a hazai reményeket és sikerült ismét nyílttá tenni a mérkőzést. Az első félidő ezzel zárult. 3:4-es eredménnyel.
Hiába játszott az első félidőben végig fölényben a Haladás és többször is szert tett több gólos előnyre, sajnos egy játékost nem tudott tartani a szombathelyi alakulat és így az eredmény is kiegyenlítettebb lett.
A fordulást követően a játék is kiegyenlítődött. Sajnos mindjárt az elején, már a 2. percben debereceni góllal indult a félidő. Berecz Zsolt növelte 4-re saját és a csapata góljainak számát. Ezzel döntetlen lett az állás. (4:4)
Mind két oldalon alakítottak ki a csapatok helyzeteket, de gól egészen a 29. percig nem született. Akkor Németh Péter törte meg a gólcsendet. Egyedül vezethette a kapusra a labdát, akit el is fektetett egy csellel és az üres kapuba passzolta a labdát. Ezzel ismét a Haladásnál volt az előny.
A vendégek egy szögletrúgást követően hibáztak, nem volt visszazáró emberük és Berecz Zsolt egyedül mehetett Németh Krisztián kapujára. Ezt a helyzetét is góllal fejezte be. Ezzel 5. gólját szerezte a találkozón. Az ő semlegesítése nehéz feladatnak bizonyult ezen a napon és nem sikerült a szombathelyieknek. Megint döntetlenre módosult az állás. (5:5)
Tovább próbálkoztak a csapatok, de csak nagyobb helyzetekig jutottak csak a gól maradt el. A végjátékra lehozta a Szombathely a kapusát és vészkapusos játékkal próbálta megszerezni a győzelmet. Ezzel is azt mutatták, hogy nem elégednek meg az 1 ponttal, fontos a 3 pont megszerzése. Így sem sikerült gólt szerezni.
A 40. percben, fél perccel a mérkőzés vége előtt Vidák Balázsnak sikerült labdát szerezni és egy szép találatot szerzett.
A gólra a Debrecen azzal válaszolt, hogy lehozta a kapust és próbálta döntetlenre menteni a találkozót. 2 másodperccel a vége előtt a játékvezetők megítéltek egy 6 méterest. Megítélhető büntető volt, hibázott a védekezésben a csapat és így csak faulttal tudta megakadályozni a gólhelyzetet.
Mindenki Németh kapusra figyelt, csak rajta múlt és a vele szembe álló eddig 5 gólt szerző Berecz Zsolton, hogy döntetlennel, vagy 3 ponttal tér haza a Haladás. Németh Krisztiánnak sikerült a "szinte lehetetlennek" tűnő feladat. Kivédte a büntetőt és ezzel a Halinak 3 pontot szerzett.
Végre sikerült, ami már nagyon régen nem. A végjátékban nyerték meg a mérkőzést! Fontos 3 pontot gyűjtöttek és megmaradt az esély a felsőházi rájátszásra.
|